XIII. Rész: Egy új barátság kezdete..

Lelki erőm nem volt kikelni az ágyból. Úgy döntöttem, amíg nem muszáj, nem kellek fel.  Beállítottam a telefonomat 12:30-ra. Mikor megszólalt a telefon telis tele voltam energiával. Gyorsan megmostam magam és nekiálltam felöltözni. A mai hangulatom színe a sárga, úgyhogy sárgába fogok öltözni. Megtaláltam a legmegfelelőbb öltözetett, ami egy baráti napra tökéletes és vicces.

Miután végre mindennel elkészültem elindultam a kávézóhoz, amit Aaron mondott.
Tele voltam energiával. Kíváncsi voltam mit hozz a mai nap. Mikor oda értem megcsörrent a telefonom.

- Szia szerelmem! – szólalt meg a telefon végén egy megnyugtató lágy hang.

- Szia! Merre jártál?? Tegnap nem tudtalak elérni. – sütött hangomból a szomorúság.

-  Van egy kis elintézni valóm. Majd mindent elmesélek, ha elvarrtam a szálakat.

- De nem kerültél bajba ügye??
- Nem semmi komoly. De most mennem kell holnap hívlak. Szeretlek.

- Oké. Én is téged.

Épp mikor letettem állt meg előttem Aaron.  Fekete kopott farmert és egy fekete pólót viselt, amin valamilyen kiolvashatatlan felírat volt. Hirtelen el is terelte a figyelmemet Keylról és az előbbi beszélgetésről.

-  Szia L. – lépett oda mellé és megölelt. Meglepődtem, de jól esett. A lelkem mélyén ebben a pár napban olyan magányosnak éreztem magam. Keyl lelépett Izzy pedig rosszabbul van, mint valaha nem akartam a hülyeségeimmel terhelni.

- Szia! Hogy van a kezed?

- Már szinte nem is fáj. Egy hét múlva vissza kell menni, kiszedetni a varratokat.
- Jaj. Az gondolom, nem fáj annyira, mint maga a műtét.

- Nem kellemes, de nem mondanám, hogy fáj. Erős fiú vagyok, kibírom.- kacsintott rám.

- Na, bemegyünk vagy megvárod, míg itt alszok el. Ma még nem ittam kávét.

- Ezt mindenképpen orvosolnunk kell. – megcéloztuk az ajtót. Nagyon udvarias volt kinyitotta az ajtót és leültetett a kedvenc helyére.

Az ott dolgozók nagyon ismerték Aaront nagyon kedvesek voltak vele. Kérdezték, hogy van az anyukája meg a kishúga. Rendeltünk egy-egy különleges kávét. Forró csokis kávé.

- Nem is mondtad, hogy van kishúgod. – fel voltam háborodva.

- Bocsánat most meséljem el a családi fámat. – áradta hangjából az irónia.

- Hát jó kis beszélgetési téma lenne. Hallgatlak.

- Anyukám egyedül nevel engem és a kishúgomat. Az apám nem rég halt meg Tina születése után pár nappal. Elvitte a tüdőgyulladás. Anya egésznap dolgozik és vigyázz Tinára. Nem nagy sztori. És ti, hogy s mint vagytok?

Nem tudtam mit mondani. Nem látszott szomorúnak, de biztos kellemetlenül érezte magát hogy el kellett mesélnie.  Próbáltam összeszedni az én életemet is.

- A családomnak van egy nagy vállalkozása. Valami komoly. Igazából sohasem érdekelt ezért nem is foglalkoztam vele. Anya és apa is ott dolgozik egész nap. Nincs testvérem. Anyuék úgy voltak vele rám is elég nagy feladat vigyázni, nem hogy még egy gyerekre. Azt állítják nagyon rossz voltam kiskoromba. Én ilyeneket nem hiszek el. De mindig vicces történeteket mesélnek kiskoromból.

- Milyen vicces dolgokat? – felcsillant a szemében a fény. Nem akartam égetni magamat, de úgy voltam vele, hogy ha ezzel megnevettethetem, teljesen megéri az áldozatott.

- Hát egyszer kiskoromba bújócskáztunk az unokatestvéreimmel és engem senki sem talált. Szóltak a szülőknek, de semmi. Majd mikor már egy órája mindenki engem keresett megtaláltak a szekrénybe ahol épp aludtam. Vagy egy esküvőn 3 éves koromban nagyon melegem volt leszedtem magamról az ünneplő kisruhát és bugyiba szaladgáltam.

- Meg néztelek volna, ahogy pucéron szaladgálsz. – alig tudott beszélni a nevetéstől.

- Azt meghiszem. – még jó hogy a szüleim sose készítettek kínos videókat.

- Pedig azok olyan jók. Anya rólam nem egyet csinált. A volt barátnőmnek megmutogatta az összeset. Halál ciki volt, de jót nevetgéltünk.

- És most van barátnőd? – az elején hülyének éreztem magam a kérdés miatt, de rájöttem, hogy semmi okom nincs rá.

- Már egy jó ideje nincs. Csak akkor akarok kapcsolatot, ha annak látom a jövőjét.

- Teljesen egyet értek veled.

Mindketten rég megittuk a kávét.

- Rendszeresen jársz ide? – bár tudtam a választ, de muszáj volt megkérdeznem.

- Igen, itt a legjobb a kávé az egész városban.

- És a süteményekkel hogy vannak? Olyan rég ettem igazán jó sütit.

- Az pocsék. De ha feljössz, hozzánk olyan süteményt kóstolhatsz amilyet még életedben nem ettél.

- De remélem nem te sütötted?

- Hát az-az egy dolog, ami nem megy nekem. De ezen kívül mindenhez nagyon értek. Hallanod kéne hogy éneklek.

- Inkább kihagyom, de hiszek neked. Viszont a sütiben benne vagyok. Messze laksz?

- Nem gyalog vagy 10 perc.

Aaron elintézte a számlát még én kimentem a mosdóba. Utána pedig elindultunk hozzájuk. Egy nagyon szép környéken laktak. Hatalmas panelházban. A 10. emeletre mentünk fel. A ház gyönyörű szép volt a falak hófehérek telis tele családi képekkel.  Ahogy beléptünk egy kisebb folyosó volt előttem.  Levettem a cipőm és elindultunk a folyosón majd lefordultunk jobbra. Egy hatalmas nagy konyhával találtam szembe magam. Aaron anyukája épp a sütőből vette ki a piskótát a kistesója pedig az asztalon ült éppen az edénybe hagyott kis krémet nyalta ki.

 Nem sokszor voltam másoknál. Csak Jezzynél meg Keyléknál. De Jezzyéknék sose éreztem kellemetlenül magam olyan mintha a második otthonom lenne, szabad ki bejárásom van. Keylénál annál inkább kínosabb volt. A szüleinek nem nagyon tetszettem. Azt mondták olyan átlag alatti vagyok. De egy idő után megszoktak. Most viszont nem tudtam mit mondjak. De Aaron hála az égnek megszólalt mielőtt leégettem volna magam.

- Sziasztok. Anya ő itt Leighton a kórházban ismertem meg. És felhoztam megkínálni a te fantasztikus süteményeidből.

- Szia, drágám. Az én nevem Lily. Üljetek, le mindjárt viszek valamit. – nagyon szimpatikus nő volt. Olyan átlag magasságú fekete hosszú haja kontyba volt fogva. Egy rövidnadrágot viselt és egy kék pólót, amin volt valami minta, de a kötény miatt nem tudtam kivenni mi volt rajta.

- Jó napot. Hogy tetszik lenni? –próbáltam nagyon udvarias lenni.

- Jajj nyugodtan tegezz, nem vagyok én olyan öreg. És köszönöm kérdésed jól vagyok csak sok a munkám.

Aaron oda terelt az asztalhoz és leültetett. Megfogta a kishúgát és nyomott az arcára egy hatalmas cuppanós puszit.

- Nagyon finom lehet ez a krém, ha az egész arcod olyan. –mondta Tinának, aki csak azzal volt elfoglalva hogy össze kenje a bátya arcát. Hozok egy törlőrongyot. Addig megfogod L.?? – mire válaszolhattam volna már a kezembe volt Tina.

- Nagyon aranyos kiscsaj. – mondtam Aaronak mikor visszajött a kezébe egy halom nedves törlővel.

- Egyértelmű az én génjeimet örökölte. - a hangja teli volt elszántsággal. Mint aki nagyon meg akar győzni róla.

- Nem is a szüleid érdeme.. Áhh dehogy.. – próbáltam nagyon határozott lenni.

- Nem!  Ez az én érdemem jó? Ne vedd el tőlem ezt a kis jót is.

- Bocsánat. Teljesen igazad van. A te érdemed. Miattad ilyen szép a kishúgod. Megfelel?

- Köszönöm, hogy beláttad. Végre valaki, aki egyet ért velem.

Szólt a rádió de nem volt elég hangos. Lily olyan hangosan nevetett rajtunk hogy még én is elnevettem magam. Aaron miután megtörölte Tina arcát beleültette az etetőszékbe és már jött is az anyukája egy nagy halom süteménnyel. Mintha a szemem káprázott volna.

- Ezek gyönyörűek. –mondtam ki hangosan a gondolatomat.

- Köszönöm szépen. Remélem az íze is annyira tetszik majd, mint a kinézete. – mondta Lily gyorsan, de máris szaladt a sütőhöz hogy kivegye a következő adag süteményt.

Nem tudtam eldönteni melyiket kóstoljam meg előbb. Majd mikor sikerült döntenem nem bírtam abbahagyni az evést. Megkóstoltam mindegyiket az egyik finomabb volt mint a másik. Mikor már úgy éreztem kipukkadok Lily hangjára lettem figyelmes.

- Aaron ha szépen megkérlek kiviszed ezt a tortát?

- Hát ha L.-t nem zavarja hogy magára hagyom egy kicsit akkor szívesen.

- Már amúgy is menni akartam csak nem tudom, hogy ki férek-e még az ajtón.

- Akkor elkísérhetnél. –vetette fel Aaaron

- Miért is ne. Legalább ledolgozom a sok finom süteményt.

- Akkor ezt megbeszéltük. Mindjárt csomagolok neked egy kis sütit. – ajánlotta fel Lily.

- Jaj, semmi szükség rá. Köszönöm szépen.

- Nem nyitok vitát. Bevinnétek, Tinát a szobába mindjárt lefejeli az asztalt olyan álmos. Addigra összepakolok mindent.

- Akkor köszönöm szépen! – mosolyogtam, mint aki citromba harapott.

Bevittük a kicsit. Ahogy a feje hozzáért a párnához már aludt is. Gyorsan kiosontunk felvettük a csomagot és indultunk is lefele.