2014. augusztus 7., csütörtök

X. Rész: Ébredés..


Az egész estét a váróterembe töltöttem. Sokan mondták hogy menjek haza itt úgysem tudok segíteni de ott akartam lenni ha történik valami. Keyl köztem és Nate között ingázott. Próbált mindkettőnket jobb kedvre deríteni több kevesebb sikerrel. Reggel 8-óra körül jött le az orvos hogy egyre jobb Jezz állapota de még mindig veszélyes.
- Ha holnapig nem romlik az állapota lehozzuk az intenzívről. – jelentette ki az orvos akin látszott hogy már ő is nagyon fáradt.
Lementem a büfébe még egy kávéért nem tudom hányadikat ihattam már vagy a negyedik ötödik lehetett. De nem nagyon segített a szívem egyre hevesebben vert /nem csak a kávé hatására/ de a szemem pedig le-le ragadt. Megnéztem az órámat és döbbenten láttam, hogy még csak fél9.
Bár úgy voltam vele hogy itt maradok muszáj voltam beadni az alvásnak a derekam. Kimentem a parkolóba és beültem egy taxiba. Nem akartam, hogy Keyl vigyen haza mert nem volt lelki erőm senkihez se. Nem értem miért én érzem magam ennyire rosszul mikor Jezzy fekszik öntudatlanul egy kórházi ágyon.
Haza érve próbáltam valamit enni, hogy ne csak a kávé legyen a gyomromba de nem ment le egy falat étel se a torkomon. Fogtam magam lezuhanyoztam és bedőltem az ágyba.
A telefonra keltem fel. Izz anyukája küldött egy sms-t hogy lehozták Jezzyt az intenzívről, javul az állapota és már nincs életveszélyben.
Nem értettem miért ma hozták le az intenzívről mikor úgy volt holnap viszik le. Egyből megértettem mikor ránéztem az órára reggel 6 óra. /átaludtam az egész napot/
Fogtam magam felkaptam magamra hirtelenébe valamit kifésültem a hajam, felfogtam és indultam is a kórházba. Beszálltam a kórház liftjébe. Négyen utaztunk a liftbe egy középkorú nő volt aki valószínűleg valamelyik családtagját látogatta meg mivel egy nagy csokor virágot szorongatott a kezébe. És két nővér aki a mai menüt beszélték meg. /petrezselymes krumpli egy szelet natúr csirkemellel és zöldborsó leves/
Megállt a lift a 2. emeleten és is és a középkorú nő is kiszálltunk. Oda léptem a  információs pulthoz megérdeklődni hol találom meg Jezzyt. A 203-as szobába fekszik és a kezével megmutatta merre menjek. Megláttam őt és a gyomrom összeszorult ott feküdt nem mozdult az arca teles tele horzsolásokkal és a bal lába gipszbe volt. Anyukája ott ült mellette fogta a kezét oda léptem hozzá a vállára tettem a kezem és megkérdeztem hogy bírja.
- Most már jobban! Az elején alig bírtam egy helyben maradni segíteni akartam neki de nem tudtam hogy, de az orvosok azt mondták most már bármikor felébredhet. – a szemei alatt egy-egy hatalmas karika adta tudtomra milyen állapotba is van, remegett a hangja és a keze is. Szörnyű látvány volt.  
- Mikor tetszett aludni utoljára?
- Nem tudom de nem hagyom itt a kislányomat nagyobb szüksége van rám mint nekem az alvásra.
- De az se jó hogy amikor felkelt maga összeesik a fáradtságtól. Tessék lefeküdni a másik ágyra és majd szólok ha lesz valami.
- Lehet hogy igazad van. De csak egy kicsit. És egyből szólj ha bármi történik rendben?
- Ez egyértelmű.
Leültem oda ahol az előbb még Jezz anyukája ült és elkezdtem nézni a barátnőmet. Azon kattogott az agyam milyen lesz ha felkell és mit fog csinálni mi fog megváltozni.
Már vagy két órája ott ültem még pisilni se mertem elmenni a telefonomat babráltam beszélgettem Keyllal aki a büfébe volt Natettel. Nate nem mert itt lenni amit én személy szerint megértek mert rá se birok nézni.
Két üzenet között arra lettem figyelmes, hogy Jezzy mocorogni kezd. Leraktam a telefonomat és oda hajoltam hozzá.
- Szia! Hogy érzed magad? – nem tudom milyen válaszra vártam de mikor kimondtam éreztem hogy ennél hülyébb kérdést nem is tehettem volna fel.
- Nagyon fáj a fejem! De ezen kívül viszonylag jól. Mi történt velem?
- Elütött egy autó mikor kiszaladtál Nate házából.
- Ki az a Nate?
- Most csak hülyülsz?
- Nem, mert ki ő?
Éreztem ahogy lebénultam a döbbentségtől mikor újra képes voltam gondolkodni felkeltettem Jezz anyukáját elmondtam neki, hogy nem emlékszik Natere. Elmentem megkerestem egy orvost. Bejött megnézte minden rendben van-e.
- Ez teljesen normális.
- Mi a normális ezen? Nem emlékszik a barátjára vagyis a volt barátjára. – jelentette ki elég éles hangon Mrs. Kate.
- Az agy elégé kiismerhetetlen dolog. Valószínűleg azért nem emlékszik rá mert mikor a baleset történt akkor nagyon dühős és ingerült volt rá.
- És meddig tart ez a dolog?
- Lehet ideiglenes de az is meg lehet hogy már sose fogja visszakapni az emlékeit róla.
Mrs. Kate leült a lánya mellé és elmesélt neki mindent ami azóta történt, hogy elütötte a kocsi. Én sarkon fordultam és megkerestem Keylékat hogy elmondjam nekik mi történt odafenn.
Pillanatok alatt elhadartam az összes információt  amit az agyam képes volt feldolgozni utána gyorsan leültem és vártam a reakciókat. Keyl a barátja reakciójára várt. Mind a ketten Natet néztük az arca még fehérebbé változott a hangja remegett.
- Semmire nem emlékszik?
- Mindenre emlékszik csak rád nem. – a szívem szakadt meg a szemébe mondani az igazságot.
- De az nem lehetséges!
- Az orvos szerint ez azért van mert mikor a baleset történt akkor nagyon dühös volt rád.
- De ez csak ideiglenes ügye? – remény csillant meg a szemébe.
- Nem lehet biztosra tudni.
- Felmehetek hozzá? Ott van még az anyukája?
- El se mozdul mellőle. Nem tudom hogy jó ötlet-e de semmit nem veszíthetsz ha  megpróbálod.
Magam se értem miért de oda léptem hozzá és megöleltem.
- Mi itt lent megvárunk jó? – kérdezte Keyl
- Rendben. – és el indult a lift fele.
Miután Nate elment kimentünk levegőzni egyet a kórház parkjába ott leültünk egy padra és elkezdünk beszélgetni.
- Szerinted vissza fogja kapni az emlékeit?
- Nem tudom de látva Nate arcát remélem igen. Szegényt az elején szinte gyűlöltem de most már csak sajnálom.
- Én nem hibáztattam elég volt az ahogy magát hibáztatta.
- Lehet hogy igazad van. – Keyl keltett bennem egy enyhe lelkiismeret fordulást amiatt ahogy viselkedtem Natel.
Mikor az ajtó felé néztem Natet pillantottam meg egy kicsit mintha vissza kapta volna az eredeti színét.
- Na mit mondott? – kérdeztem ahogy hallótávolságon belülre került.
- Hát elmondta neki Mrs. Kate hogy ki vagyok és valószínűleg még mindig rólam mesél neki. De azt kérte hogy menjünk el mindannyian mert nagyon fáradt és nem akarja hogy mi is fáradtak legyünk.
-  Ebben is van valami. Nem üzent nekem valamit?
- Csak azt mondta hogy holnap reggel gyere be és hozz neki valami normális kaját és valami olvasnivalót.


2 megjegyzés:

  1. Jaj.. ez volt minden vágyam az se érdekel ha a kövibe már visszakapja az emlékeit de ez valami nagyon szupii.. Nagyon feldobja a blogot ez a kórházas rész.. :P tetszik.. nem lennék Nate helyében.. :P szegény azért sajnálom.

    VálaszTörlés
  2. Ohh és végül tényleg nem emlékszik Nate-re:o Azért az tetszett, hogy Leihtonnak azért lelkiismeret furdallása volt. Attól még sajnáltam Nate-et:S de izgi ez...vajon ideiglenes? Vagy nem?:D Hogy viszonyulnak egymáshoz? Hmm:D jó, hogy lehet agyalni kicsit:D és azt még mindig szeretem, hogy részletesen írsz:D jó részek ezek:P

    VálaszTörlés